Keresés ebben a blogban

2023. december 13., szerda

A Petőfi tér születése

A Petőfi tér és a Vörös Hadsereg útja látványa 1979-ben. Fotó: Csobaji Előd

A debreceni Nagyállomás és a Holló János utca között fekvő, mára részben átépített terület nem létezne, ha 1944-ben nem érik súlyos bombatámadások a cívisvárost.

A lebontott zsinagóga helyére épített szalagház 1969-ben. Fotó: Vencsellei István / MSZMP HBM-i és Db.-i pártbizottságai

A ma ismert vasúti épületegyüttes elődje a Pfaff Ferenc által tervezett, 1902-ben átadott palota volt. Több gyönyörű felvétel maradt fenn róla és a mediterrán jellegű parkjáról (aminek eredetileg, 1863-tól 1927-ig Népkert volt a neve), de itt most Tanka Gábor különleges hangulatú fotóját mutatjuk be.
(Reprint: Uropath.)


Következő képünkön Vojth Simon búfelejtőjének portálján ámuldozhatunk:

A Vojth Simon-féle alkoholkimérés 1936-ban, tehát a még kis méretű Petőfi téren. Fotó: Fortepan / Fóris Gábor és Vastagh Miklós hagyatéka

Készült olyan kiadvány is, ami az állomás tetejéről láttatja a Népkerten túli Debrecent. A távolban az IstvánGőzmalom, a Nagytemplom, a még toronysisakos Kistemplom, a nagy zsinagóga és a Szent Anna Székesegyház sorakozik a horizonton. (Reprint: Uropath.)


A mai Petőfi tér helyén húzódott a régi Hunyadi, Deák Ferenc és Várad utca is. A zsinagógán kívül ott pompázott a törvényszéki palota és a Royal Szálló is.

A Petőfi-szobor avatása 1948. augusztus 21-én. Fotó: Déri Múzeum / Benkő László

Ezek eltűntek a föld színéről (csodával határos módon a kamarapalota és a szemközti kollégium megmaradt), és a város akkori vezetői új arculat kialakítását határozták el.

Ezt a képet a tervező Mikolás Tibor életmű-kiállításán repróztuk a Méliusz Központban

A romok eltakarítása után itt állították fel például (1948-ban) Medgyessy Ferenc Petőfi-szobrát, amit a Bem téri Országzászló egyik szobrából öntöttek. (Kiadó: Képzőművészeti Alap.)


A szobor mellett, mögött egyre inkább a sokemeletes lakóházak vették át a terepet. A mű jobbján lévő épületre később egy újabb szintet is húztak, hogy egyforma legyen a szomszédos objektummal. Jól megoldották, ma már senki se gondolná, hogy így történt. Fotó: Horváth Zoltán


Az új lakóházak tervezésében Sajó István, valamint Mikolás Tibor is szerepet kapott. A főhelyen létesített parkot szépen beültették, s padok és szökőkút is szolgálták az arra járókat.

Ezt a képet a tervező Mikolás Tibor életmű-kiállításán repróztuk a Méliusz Központban

Ott magasodott az emlékezetes repülőszobor is, aminek a rendszerváltáskor veszett nyoma. A képen az állomás sarka előtt egy kis ház van, talán pont abban lakott Petőfi Sándor. Fotó: Horváth Zoltán


Az 1961-ben átadott állomásépület és a környéke szintén megihlette a fotósokat. Készültek fekete-fehér esti képek is, itt most egy ilyet is mutatok. A jelenetet kis zászlók is színesítik, bizonyára éppen ünnep volt. Az 1966-ban postázott lap bélyeggel együtt 1 Ft 40 fillérbe került. (Kiadó: Képzőművészeti Alap.)


Ezen az üdvözlőkártyán az üde parkot láthatjuk. Elkészült a zöld szalagház, aminek az is érdekessége, hogy legfelül kétszintesek a lakásai. Mellette viszont, a Holló János utcában még nyoma sincs a mai betonmonstrumnak. Fotó: Balassa


1973-ban megépült a 24 emeletes toronyház is, amiben kisvárosnyi ember elfér, hiszen 204 lakás kapott helyet benne. Ebben is kétszintesek a tető alatti lakások, és pazar a kilátás!
(Fotó: Képzőművészeti Kiadó.)


S íme két képeslap megint csak a retro korszakból. Ezeket azért teszem ide, mert jól illusztrálják a házak eredeti színezéseit.

A szökőkút és a lebontott repcsiszobor. Fotó: Képzőművészeti Kiadó

Másrészt együtt látható a lebontott szökőkút és az eltávolított repülőgép-emlékmű. Vajon hol lehet a szobor? Aki tudja, kérjük, jelezze!

A mai aluljáró felőli épületsor eredeti színei. Fotó: Horváth / Képzőművészeti Alap

Az alábbi közelmúltbeli és friss felvételeket követően végül egy döbbenetes montázst is bemutatunk, mely az 1944-es szőnyegbombázások kárait illusztrálja. Reprint: Uropath.

A Petőfi tér részlete a Nagyállomás főépülete előtt. Fotó: Major Béla, 1996

(Az itt megosztott képeslapokat se a netről szedtük össze másoktól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk részei. Ne lopj te se!)

A Petőfi tér látképe a Nagyállomásnál, napjainkban. Fotó: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése