Keresés ebben a blogban

2015. július 30., csütörtök

Virágzuhatag a színház előtt

Debrecen 150 éves teátruma nemcsak a páratlanul pazar palotájáról híres, hanem az előtte burjánzó fákról is – amik most mintha már a közelgő virágkarnevált köszöntenék!

A Kossuth utca e jellegzetes növényeit már a réges-régi képeslapokon se lehet nem észrevenni. Az alábbi üdvözlőkártya is például idestova csaknem 50 éves, de az ágas-bogas zöldek akkor is a Csokonai Színház kertjében hajladoztak. (Sőt, abban az időben még köztük állt Oláh Gábor mellszobra is.)
Fotó: Szelényi László / Képzőművészeti Alap.


2015 júliusában hirtelen kivirágoztak a kis park sátorszerű fái. A dús lombok minden négyzetcentiméterén sárgás szirmú fürtök futnak s fénylenek, és ez újfent felveti a kérdést: tulajdonképpen milyen fák is ezek? Az ember eddig hajlamos volt valamiféle fűznek feltételezni, de ez a teória most végleg megdőlni látszik. A levelek és a virágok alapján ugyanis teljesen olyan, mintha japánakác-féleséggel lenne dolgunk. De legyen bármi is, végül is egy a lényeg: csodálatos!
Fotó: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok.


(Az itt megosztott képeslapot nem a netről szedtük le valaki mástól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk megbecsült példánya.)

V. A. T.

2015. július 24., péntek

Mikor a Campus Feszt is aluszik


A buli utáni koncerttér délutánra ismét tiszta lesz. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A debreceni Campus Fesztiválnak is szinte csak a bulizós részét ismeri, aki nem költözik ki sátorozni. Pedig izgalmas és érdekes időszaka az is, amikor még a legtöbb résztvevő a partyk fáradalmait piheni ki...

Ki korán kel, aranyat lel...

Kora délelőtti látogatásunkkor, pénteken még értelemszerűen épp csak egy-két ember mozgott a főkapunál, és nyoma se volt a délutáni-esti sokadalmaknak. A kávézó viszont nyitva volt, és arrébb a pogácsák is illatozva készültek.

Milyen az íze a tudás vizének?

Egyedül...

A „civilfaluban” se kezdődött el mindenhol a munka, de persze azért találtunk olyan pavilont, amelyikben már játszásra invitálták a korán kelő táborlakókat. És ez így van rendjén, hiszen nem mindenki hajnalban feküdt le.

Jókedv a civileknél 

A színpadok környéke még kihalt volt, s a napsütés se igazán csábított a stadion körüli pogózásra. A fák alatt ettől függetlenül emberi szóra is figyelmesek lehettünk, s feltűnt Dombi Tibor is, a DVSC focistája.

A Bombázó apuka

Gördülékeny logisztika nélkül fesztivál sincs

A területeket sárga mellényes közhasznú munkások takarították. Dolguk bőven akadt, hiszen szinte mindenhova jutott az elhajigált szemetekből. Pedig sok gyűjtőzsák van, és a rendezők amúgy is táblákon kérik a tisztaság megőrzését. Meg egyébként is: normális ember nem szemetel.

Dekoratív takarítóeszközök

Ahogy telt, múlt az idő, már nemcsak árufeltöltőkkel és rendészekkel találkozhattunk, hanem egyre több fesztiválozó is előmerészkedett a kempingből. Bikinis lányok és félmeztelen fickók jöttek-mentek itt is, ott is. Életre kelt a tábor.

A legfrissebb fesztiválozók

A buli azonban szerencsére még korántsem ért véget! Hiszen a hátra lévő két napon még fellép többek között Rúzsa Magdi, Ákos, a Magashegyi Undergound, a Tankcsapda, továbbá a Kowalsky, az Enter Shikari és Péterfy Boriék is. Úgyhogy jó szórakozást mindenkinek!

Buli után, buli előtt, buli közben

V. A. T.

2015. július 23., csütörtök

42 fok a főtéren

Ritka erős hőség perzselte a főteret 2015. július 23-án

Debrecenben is tetőfokára hágott a kánikula. A Bika előtt mindkét hőmérő túllépte a 40 fokos értéket, s a szökőkutakban már nappal is pancsolnak a felüdülésre vágyók.

Kora délutáni sétánk idején szokatlanul meleget mutatott a Piac utcai kijelző: előbb 41 fokot, majd néhány perc múlva már 42-t. Ez a forróság árnyékban is nagyon megterhelő, s nem csoda, hogy a főtéri medencékbe is egyre többen mártóznak bele.

A szökőkutakba egyre többen merészkednek bele a felfrissülés reményében

Közben felhős lett az ég, így reménykedhetünk, hogy az ígért záporok előbb megérkeznek hozzánk is. Igaz, a csapadékok várhatóan annyira hevesek lesznek, hogy nem igazán lelünk örömöt bennük, ha pont elkapnak minket. A levegő azonban utána minden bizonnyal felfrissül tőlük, és ez is kellemes lehet – a következő hőhullámig.

Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A hőmérséklet folyamatosan emelkedett...

2015. július 16., csütörtök

SOS Vekeri-tó!

Cserepesre száradt az iszap, körbe lehet gyalogolni benne a tavat

A debreceniek egyik legkedveltebb kirándulóhelye a várostól hat kilométerre fekvő Vekeri-tó. De az se kizárt, hogy csak az volt. Ez az oázis ugyanis évek óta egyre inkább szárad (akárcsak Fancsika tavai), s most már a végveszély fenyegeti.


Már csak a jobb oldali sziget körül van némi víz a Vekeri-tóban

Az erdőspusztai paradicsomot 1974 nyarán adták át, a pihenőközpontot pedig 1976 tavaszán. Itt volt a kempingezők világtalálkozója, aztán az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója, valamint a Tolerancia és a Vekeri nevű fesztiválok is tömegeket vonzottak ide.

Élet a parton – fecseg a felszín, hallgat a mély

Nagy népszerűségnek örvendett a Kati kishajó is, amivel sétahajókázni lehetett a tavon. De természetesen voltak vízibiciklik és evezős csónakok is, ugyanakkor főző-, pecázó- és piknikezőhelyek, továbbá strandröplabda-pálya, vendéglők és kemping is épült a dús növényzetű parton.

Szárazon ragadt vízibicikli a csónakház stégje előtt

A Vekeri-tó az előző években őszre már mindig nagyon kiszáradt, de annyira talán még soha, mint napjainkban. A kagylóhéjakkal borított mederben most messze be lehet gyalogolni, s ahol még van víz, sok helyen az is annyira sekély, hogy vidáman lépdelnek benne a gázlómadarak.


Tenyérnyi kagylóhéjak a vízhiánytól mélyen berepedezett iszapban

Ahol van víz, ott is képtelenség csónakázni

A hidak aljáról és a hátsó tórészről elillant a víz, és máshol is egyre zsugorodik. Nagyon szomorú látványt nyújt az egykori kies tó – ami körül egyébként most még gyönyörű a táj. Víz nélkül azonban a tőle függő élőlények is kipusztulhatnak, s emiatt az is félő, hogy az pedig már végképp, megállíthatatlanul aktivizálja az ökológiai bombát...

Eddig tart(ott) a Vekeri-tó... de meddig tart még a szárazság?

Cikk és fotók:
Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

További fotók itt:


2015. augusztus 6-i állapot. Vízutánpótlás se az égből, se a Katiból nem érkezett elegendő...

2015. augusztus 6-án már csak néhány napja lehetett hátra a Vekeri-tónak

Szinte már betonkemény lett a hátsó mederrész.
Víziállat itt már nincs, és az is csoda, hogy még vannak növények 

2015. július 7., kedd

Péterfia Párizsa

Végéhez közeledik a beruházás első ütemének kivitelezése (2015. 07. 07.)

A debreceni belváros szomszédságában sok éven át szégyenfolt volt a Hunyadi és a Péterfia utcák közötti ingatlan a hajléktalanok által bitorolt, romos házaival és az óriási, üres telkével. Végre most már hamarosan befejeződik itt a Párizsi Udvar (első részének) építése.

A Kováts András tervezte épületegyüttesben lakások, irodák, parkolók és üzletek is lesznek. A Péterfia nevű városrész szélén most készülő épületrész otthonait – sajtóértesülések szerint – várhatóan nyáron adják át, a „kereskedelmi passzázsokat” pedig októberben.

Az építkezés megkezdése előtt évekig ilyen volt a csupasz ingatlan
a romos épületsor mögött. Fotók: Vass Attila Tamás

A második ütem a Hunyadi utcai rész megvalósítását foglalja magában. Ebben a tervek szerint fitneszterem és rekreációs központ is helyet kap, így ott majd egy nagy uszoda is várja a vízimádókat.

A Párizsi Udvar felülnézeti képe. Tervrajz forrása: Dehir.hu

A beruházás harmadik szakaszában a Péterfia és az Egymalom utcák övezte ingatlant építik be. Ennek eredményeként az üzletsor érintésével át lehet majd sétálni a Hunyadi utcáról az Egymalom utcára és a Péterfia utcára is.


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Az építkezés előterében egy műszaki különlegesség:
a Ganz villamosok is a kettes vonalon közlekednek, mivel most nincs szükség rájuk
az egyes vonalon, a síncsere miatt (2015. 07. 07.)

2015. július 2., csütörtök

30 éve trolival

A debreceni trolibusz-közlekedés éppen 30 esztendeje, 1985. július 2-án kezdődött. A régi szovjet vörös ördögökön, a ZIU-kon utazni sokszor felért egy igazi túlélő kalandtúrával, de ma már szerencsére főként korszerű, komfortos járművek futnak. Az évforduló alkalmából 2015. július 2-án kiállítás nyílik a Méliuszban, másnap pedig átadják a DKV-emlékszobát is.

A helyi közösségi közlekedési szolgáltató, a DKV így ír a krónikájában az úttörő eseményről: az ünnepélyes avatóünnepség a Névtelen utca Erzsébet utca felőli torkolatában volt, ahol Urbán Lajos közlekedési miniszter adta át jelképesen Nagy Géza igazgatónak és a cégnek az új tömegközlekedési járművek üzemeltetési jogát. A vonal a 2-es viszonylatszámot kapta. Akkor egyébként már csak az egyes számú villamosok közlekedtek Debrecenben.

ZIU 9-es troli a Wesselényi utcán, az 1980-as évek közepén. Képeslapfotó: Nagy Imre / TOP CARD Kiadó

1986. szeptember elsejével ezt meghosszabbították a Köztemető főkapujáig, míg az MGM-ig közlekedő betétjárat a 2A viszonylatszámot kapta. Két évvel később, 1988. október 3-án a DKV üzembe helyezte a 3-as számú trolibuszvonalát is. S miért tűnt olykor kalandtúrának a trolibuszozás? Azért, mert a ZIU-k induláskor és fékezéskor nagyon hirtelen mozdulatokat végeztek, az utasok pedig olyankor repültek, csapódtak, ütődtek, amerre láttak. De spongyát rá, hála Istennek, ez már a múlt, hiszen 2005 óta szuper kocsikkal (is) büszkélkedhetünk.

DKV-parádé a belvárosban, a 2015-ös környezetvédelmi világnap alkalmából

A társaság járműparkjában ma is van hat ZIU-9-es, de ezek már nagyon ritkán tűnnek föl a városban. A 31 szóló trolibusz között öt Ganz Solaris T12, öt Ganz Solaris T 12 D, valamint 11 Ganz Skoda T 12 D-2 és egy MAZ 103T troli található. Sőt, az állományt négy csuklós Ikarus–Obus 280T9.90 típusú trolibusz is gyarapítja, melyek között van régi piros és átfestett kék is. A kocsik egyébként napjainkban a 3, a 3A, a 4, az 5 és az 5A jelű vonalakon közlekednek.

Egy ma is használt csuklós Ikarus trolibusz a volt Keletterv előtt (Wesselényi u.)

A 30. évforduló alkalmából troliközlekedés-történeti kiállítást rendezett a Bem téri Méliusz-könyvtár. A tárlatot Nagy Attila DKV-vezérigazgató nyitja meg 2015. július 2-án 16 órától, s a bemutatott dokumentumok, relikviák a hónap végéig tekinthetők meg. Másnap, július 3-án 11 órától a közlekedéstörténeti emlékszobát is átadják a Salétrom utca 3. szám alatti DKV-telepen. Járműves képeslapjainkat lásd: itt.

Ganz troli a Kossuth utca és a Széchenyi utca között


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!