Keresés ebben a blogban

2023. július 21., péntek

Az 1967-es virágkarnevál


Debrecen nagyrendezvényeinek egyik legfőbb programja az augusztus 20-i virágkarnevál. Az első ilyen országos fesztiválunk 1966-ban volt, s azóta szinte töretlen a – több naposra bővített – sorozat. A galéria a képre kattintva is megnyitható!


2019-ben az ötvenediket rendezte meg a cívisváros, néhányszor ugyanis elmaradt a karnevál. Ezek az évek: 1979, 1980, 1982 és 1983. A második mulatságon, 1967-ben 10 vállalat és hat iskola csaknem 20 kompozícióját csodálhatta meg a közönség, amelyet fiatalok művészeti csoportjai is szórakoztatták. Ilyen volt a Szombathelyi Kertészeti Vállalat virágkocsija a Kálvin téren:


Ez pedig Hajdúböszörmény, Hajdúnánás és Hajdúszoboszló kertészeteinek műve, a „Megy a juhász a szamáron” a stadionban:


A Csokonai-gimnázium kompozíciója, a „Debreceni csikóbőrös kulacs”, ugyancsak a Nagyerdei Stadionban:


A Tóth Árpád Gimnázium alkotása, azaz az aratópár és a szélmalom – az alföldi táj hangulata (a Kálvin téren):


A debreceni kettős tükrös szívet formázta meg a „Sasad” Tsz. virágkocsija, mely a fotón a Simonyi úton látható:


Az Auróra cirkáló méretarányos modellje a nagy októberi szocialista forradalom 50. évfordulója alkalmából, a Fővárosi Kertészeti Vállalat prezentálásában (a stadionban):


A béke gondolatát így tolmácsolta a Bethlen Gábor Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskola csoportja (kép a stadioni felvonulásról):


A Nyíregyházi Kertészeti Vállalat a nyírségi Jonatánt népszerűsítette (a felvétel szintén a nagyerdei parádén készült):


Nyári örömök – a Kossuth Gyakorló Gimnázium kocsija az itt egészen jól látható stadionban (háttérben az egyik maratoni kapu):


Virágok – virágból: Miskolc kertkultúrájának üzenete.” A Miskolci Kertészeti Vállalat kompozíciója a Vörös Hadsereg útján, mégpedig az Aranybika előtt:


A nyár, virágok, gyógyvíz hármas eszménye egy szép ifjú hölgy közreműködésével, a Debreceni Kertészeti Vállalat kompozícióján (Nagyerdei Stadion):


A Debreceni Kertészeti Vállalat kocsiját kísérő, nem kevésbé szemrevaló leányok koszorúja a Nagyerdőben:


Fotók: Bodnár Imre, Fehérváry Ferenc, Fitori Ambrus, Koós Sándor, dr. Nagy Sándor, Pathó Sándor, V. Reismann Marian, Süli Andor, Tardi Tibor, dr. Vajda Ernő. Felelős kiadó: Berczi Ferencné.



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése