Keresés ebben a blogban

2024. március 28., csütörtök

Utolsó „régi nyár” a Nagyerdei Strandon


Debrecen legrégebbi fürdőhelye 2017-ben élte az utolsó szezonját, 2020 nyara óta új strand fogadja a vendégeket. A nagyerdei létesítménybe a régi korszak végének egyik forró napján látogattunk ki.
Fotók: © Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Az egykori öltözőépület felőli pancsolómedence és kabinsor. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A pancsolómedencében a tarka-barka figurák kifejezetten kedves és vidám színfoltokként harmonizáltak a csempe okkeres árnyalatával.

Az egykori öltözőépület felőli pancsolómedence és kabinsor. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Az öltözőépület felőli helyen sokakban régi szép emlékeket idézhet a színes ajtajú kabinsor,
valamint a régi víztorony is. Üdítő látványt nyújtott a sok fürdőző is!

A termálvizes gyógymedence hangulata az utolsó nyáron. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Megvolt még a termálvizes medence is. Ennek a szigetei korábban még nem voltak leburkolva, hanem fák éltek bennük. Végül belső ülőhelyek és napernyők is voltak itt. Fotók: © Debreceni Képeslapok

Először arról szóltak atervek, hogy az úszómedencét nem szüntetik meg. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Sokan kerestek felüdülést az úszómedencében is. Volt egy olyan terv, hogy ez a rész a strand átépítése után is ilyen marad, de végül változott a terv, mindent leromboltak.

A hullámmedence se maradhatott meg. Fotó: © Debreceni Képeslapok

A ,,hullámban" volt a leghidegebb víz, ennek ellenére a hőség a legbátrabbakat ideterelte. A gépházról anno csúszda nyúlt le, aztán a tetőt elkerített női napozóként lehetett használni.

Gyerekmedence a strand utolsó idejében. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Kedves játékszerek voltak a hullámmedence melletti gyermekpancsolóban is. Ugyanitt a faldekorációk is szimpatikusak, s láthatóan a kicsik is jól érezték magukat ebben a miliőben...


...ahol tehát az új strand 2020-as nyitása óta már egy teljesen más fürdőzőhely fogadja a víz szerelmeseit a NagyerdőbenHa érdekel további sok szép fotó a régi strandról, akkor látogass ide...

A pancsoló- és a termál medence látványa az öltöző tetejéről. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Kapcsolódó cikkeink sok régi fotóval:
Az új strand látképe 2020 szeptemberében a Nagyerdei Víztoronyból. Fotó: © Debreceni Képeslapok

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják © Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése