Keresés ebben a blogban

2016. augusztus 23., kedd

IV. Károly király hintója

IV. Károly díszes menete Budapesten, az 1916. december 30-i koronázási ünnepségen

A Debreceni Virágkarnevál egyik mostani különlegessége az a hintó volt, amit a híradások sze-rint 100 éve készíttetett a cívisváros IV. Károly király koronázására. A kocsit a Mátai Ménes öt paripája húzta.

A 100 éves hintó. Nagyobb fotóért kattints a képre!
Mai fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok
A hintót az augusztus 20-i felvonulás reggelén, a megye-háza mögötti készülődéskor volt alkalmunk közelebbről is szemügyre vennünk. A fekete jármű nyitott, és egyszerűnek tűnik. Két oldalt, az ajtajain cif-ra kilincsek és régies Debrecen
-címeres matricák vannak, a kerekein viszont a híres gyártó, a császári és királyi beszállító cég vésete is olvasható: „Cs. K. Udvari Kocsi Gyár Budapest Kőlber Testv.” A lovakkal foglal-kozó férfiak egyike kérdésünkre megerősítette, hogy ez az a hintó, ami IV. Károly számára készült, és elmondta azt is, hogy eddig Hortobágyon volt.

A híres beszállító vésete a kerekeken:
 „Cs. K. Udvari Kocsi Gyár Budapest Kőlber Testv.”
A kocsit előzőleg az 50. Horto-bágyi Lovasnapok megnyitóján is láthattuk július 12-én. Akkor a földművelésügyi miniszter, va-lamint a megye, Debrecen és a HNP vezetői gördültek be rajta a mátai lovaspályára. A hintót klasszikus ötösfogatként öt ló húzza, amiket hagyományosan a bakon ülő parádés hajdúk irányítanak. Mindezek alapján arra gondoltunk, hogy keresünk olyan archív fotót, ami IV. Ká-roly koronázásakor, 1916. de-cember 30-án készült Budapes-ten. Nos, találtunk is, ám meg-lepetésünkre korántsem a mi kocsink látható rajta.
(Lásd a legfelső képet.)

Hanem – végül is értelemszerűen – egy sokkal díszesebb, zárt hintó. Igaz, a leírások említést tesznek arról is, hogy a fennmaradt filmhíradó végén a Lánchídon átrobog egy debreceni ötösfogat, a király és kísérete. Ezeken a filmkockákon azonban nem vehető ki, hogy melyik hintó volt az, tehát hogy Károlyék esetleg akkor már a mi hintónkban utaztak-e.

A kocsit a Mátai Ménes öt paripája húzza
Károlyról egyébként azt is felje-gyezték, hogy a 39. debreceni ezred parancsnoka volt, és ked-ves emléke az a bajtársiasság, amelyet a magyar katonák ré-széről tapasztalt. Őszinte ma-gyarságszeretetét ezek a sze-mélyes élményei erősítették meg. Fontos tudnivaló vele kap-csolatban az is, hogy az ural-kodó és a felesége, Zita király-né 1918. október 23-án látoga-tott Debrecenbe, mégpedig az orvostudományi kar főépüle-tének avatására. Valószínű-síthető, hogy a királyi pár akkor (is) kocsikázott a mostani virágkarneváli hintóval.

A debrecen lexikon szerint a debreceni városi ötösfogaton furikázták Kossuth Lajost, Ferenc Józsefet, Erzsébet királynét és Horthy Miklóst is. Olvasónknak, Vekerdi Károlynak köszönhetően pont van is olyan képeslapmásolatunk, amin a DOTE előtt látható egy ötösfogat. Ez akár IV. Károlyék látogatásakor is készülhetett volna – de nem. A felvétel idején már Tisza István szobra is állt, amit 1926-ban lepleztek le.


Az 1926 utáni kópiát Vekerdi Károly töltötte fel a Facebook-oldalunkra

2016. augusztus 21., vasárnap

Bónusz virágkarnevál

Ebben a pazar látványban egészen vasárnap estig lehet gyönyörködni!
Fotók: Vass Attila Tamás / 
Debreceni Képeslapok

Debrecenben immár hagyomány, hogy a virágkarnevált követő napon a városháza előtt díjtalanul megtekinthetők a felvonuláson részt vett kocsik.


Így történt ez a 2016-os parádé alkalmából is, és már korán reggel sokan látogattak el a Piac utcára.
(A galéria a képre kattintva is megnyitható.)

A kocsik közül most sem hiányoznak a mesefigurások. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A 16 kompozíció közül néhányat átvittek Nagyváradra, az ottani ünnepségre. Ennek ellenére azonban azért a cívisvárosban is akadt látnivaló.


Rögtön a Kossuth utca sarkán a győztes virágkocsi fogadja az érkezőket. Kedves egybeesés a témájával az, hogy este épp látható lesz a tévében a Transformers 3.

Tündéri dolgok történtek Debrecenben a karneváli héten. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A gyerekek körében a hupikék törpikék keltettek nagy lelkesedést. Ugyanakkor a felnőtteket a város-címer, a mini Nagytemplom és harlekin ragadta meg inkább.


Az előrejelzések szerint hidegfront közeleg, estig azonban Debrecen térségében szép idő várható. Ennek köszönhetően kiváló programnak kínálkozik a belvárosi kiállítás meglátogatása.

(Ha érdekel a 2016-os virágkarnevál fő napja a virágkocsis és -bringás felvonulásokkal, valamint a Szent Korona-hőlégballonnal, akkor látogass ide. A Galiba fesztivál képei pedig itt tekinthetők meg.)


A város virágkocsija a címerrel, a Kistemplom előtt. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

2016. augusztus 20., szombat

Virágkarnevál, 2016

Debrecen nyári nagyrendezvényéhez, a virágkarneválhoz ezúttal kegyesek voltak az égiek, és ragyogó napsütésben, kellemes időben indulhatott el a 2016-os menet.

Vidámság, szépség és kreativitás az ötvenéves fesztiválon. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A parádén 16 virágkocsit kísérnek a táncosok és más művészeti csoportok. Külön színfolt a kerék-párosok felvonulása, akik ötletesen feldíszítik a járgányaikat erre az alkalomra, akárcsak a két nappal korábbi Galiba Fesztivál résztvevői.


Fantasztikus újdonság volt a 47. virágkarneválon a Szent Koronát mintázó hőlégballon is, ami reggel 8 óra után nem sokkal emelkedett a magasba a Nagytemplom mellől. Az óriási kompozíciót egy felvidéki vállalkozó készíttette az 50. évfordulójához érkezett ünnepségre.

Karneváli színkavalkádot alkot a sok száz bringás is. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A jubileum ellenére egyébként azért nem esik egybe az évszám és a sorszám, mivel az 1970-es és '80-as évek fordulóján nem mindig volt virágkarnevál. Ezúttal viszont felvonult ötösfogatként az az eredeti – és eddig Hortobágyon őrzött – hintó is, amit 100 éve, 1916-ban készítettek az utolsó magyar király, V. Ká-roly debreceni látogatására.


Az alábbi válogatásunkban ez a kocsi is látható, akárcsak a 47. Debreceni Virágkarnevál virágkompo-zíciói, a Szent Korona-hőlégballon és a bringások is. Jó szórakozást!



(Ha érdekel a tavalyi virágkarnevál, akkor látogass ide.)

További virágkocsikért kattints a fenti galériánkra! Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

2016. augusztus 19., péntek

A tündéri kis virágkarnevál

A Debreceni Virágkarnevál egyik új kísérőprogramja a Galiba Gyermekfesztivál és Junior Virágkarnevál. A szemkápráztató felvonuláson kicsik és nagyok kedves jelmezeket öltve vezetik körbe az ötletes mini virágkocsijaikat.

Csodalények, pónik és más szerzet(es)ek is elbűvölték a közönséget a bájos parádén.
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A 2012-ben életre hívott parádéra a közösségek maguk készítik el a meseirodalom hőseit mintázó kompozícióikat. Az egyre népesebb menet sok száz tagja ezúttal augusztus 18-án délután szórakoztatta a belváros közönségét. A csöppségek és a felnőtt szereplők most is igen kreatívnak bizonyultak, és teljes mértékben lenyűgözték a publikumot.

A legfiatalabbak a közönség sorait is szép számban gyarapították,
s a következő Galibán talán már ők is a felvonuló jelmezesek között mókáznak

A csoportok produkcióit zenés és táncos elemek is színesítették, így a felvonulók igazi karneváli hangulatot varázsoltak a Kossuth térre és a környékére. A részvételnek a bolondozáson kívül tétje is van, ugyanis a három díjazott kocsi és alkotóik az augusztus 20-i virágkarneválon is részt vehetnek.


(További fotók a 2016-os virágkarneváli hét eddigi mozzanatairól idekattintva tekinthetők meg.) 


A fesztivál főszereplői a gyerekek, akik bizony a kimagasló képességekről tettek tanúbizonyságot.
Fotók: Vass Attila Tamás / 
Debreceni Képeslapok

2016. augusztus 14., vasárnap

A virágkarnevál kapuja

"Virágvasárnapi hangulat" a Kossuth téren, karneváli girlanddal. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Debrecen egyik legnagyobb rendezvénye, a virágkarnevál 2016-ban immár ötvenéves. Elkezdődött a fesztivál hete, s ennek köszönhetően a főteret is különleges kompozíciók ékesítik.


A Nagytemplom előtti térdísz Debrecen nevét formálja. Itt is jól lehet fotózkodni

A Hatvan utca felől virágutca nyílik, s a téren hamarosan koncertek is lesznek. A nagyerdei Békás-tónál már tart a sörfesztivál, és elkezdődött a Lurkóliget is. A fő attrakció pedig természetesen ezúttal is az augusztus 20-i virágkarnevál.

A Nagyerdőben a tó körül most a habzó nedűk kedvelői és természetesen a gyerekek is jól szórakozhatnak

DBKL


A Kistemplom és a Simonffy-sarok látványa a betűkön keresztül. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

2016. augusztus 5., péntek

A cívisváros légikikötője

Debrecen nemzetközi repterén javában tart a nyári charterszezon. A hagyományos és az új járatok mellett a vakációzókat szállító gépek is gyakori vendégek most itt.


A légikikötőhöz ezúttal 2016. augusztus 5-én este látogattunk ki. Ezen a napon párizsi, müncheni, malmöi, valamint zakynthosi és londoni gépek is landoltak az epreskerti betonpályán. A Mikepércsi út felől ezt az eseményt örökítettük meg a fenti kis videónkban.
Van egy korábbi felvételünk is, amely szintén érdekes: az Airbus ugyanis esőben húz át a főút fölött. Ez idekattintva tekinthető meg. Jó szárnyalást!