Keresés ebben a blogban

2024. február 12., hétfő

A debreceni egykori Deák utcai nagy zsinagóga

A páratlan szépségű imahely és a környezetének látványa a XX. század elején

Debrecen egykori legnagyobb zsinagógája 1897 szeptemberében épült meg Jacob Gärtner terveinek eredményeként. Az impozáns imaház 1962-ig állt a régi Deák Ferenc utcában.

Ezt a pazar képeslapmásolatot Vekerdi Károly osztotta meg az
olvasóinkkal. Nagyításért kattints a képre!
A ,,status quo ante" zsidóság 1892-ben határozta el a nagyváros rangjához méltó templom tervezését és felépítését. Ennek érdekében megvásárolták a Nagy Várad utca 2204 és 2205 számú (később Deák Ferenc utca 8. szám alatti) Molnár-féle telket  – idézi fel dolgozatában
Papp József helytörténet-kutató.

A keleties hatású épületet Jacob Gärtner tervezte. A 600 földszinti és 250–250 karzati ülőhelyes templomot a debreceni mester, Schneider István építhette meg. A 40 méter hosszú és 23 méter széles, téglalap alakú épület sarkaiban lépcsőházak voltak, s a főhomlokzat felőliekre hagymakupolás tornyokat is emeltek. Ez volt a cívisvárosban az egyetlen háromtornyos gyülekezeti hely.

Ma már nincs meg az utca se, a Petőfi-szobor és a szalagház található itt. Fotó: Városházi Archívum

A külső homlokzat iszlám hatású megjelenését az egymást váltó négy sor sárga, valamint 10 sor vörös csíkokba rendezett nyerstégla-burkolat is fokozta.

A hajdanvolt gyönyörű nagy zsinagóga a Deák Ferenc utcában. Fotó: Déri Múzeum, Benkő László, 1941

A 13 méter átmérőjű kupoladobon két méter sugarú hagymakupola tündökölt, s a csillagot e fölé szerelték, amivel a templom 44 méter magas lett.

A képeslapot a malomparki postán bemutatott bélyeg- és képeslap-kiállításon repróztuk

A gyülekezeti helyről nagyon sok szép fotó és képeslap készült, ezek közül válogatunk e mostani összeállításunkban.

A kereskedelmi és iparkamara székháza 1914-ben, a Deák és a Teleki utca sarkán, balról mellette a nagy zsinagóga

A fenti képeslapmásolaton a kereskedelmi és iparkamara mellett láthatjuk a zsinagógát, bal szélen. 

A Deák Ferenc utca torkolata, jobbról a Royal. A másolatot V. Pákozdi Károly Zoltán osztotta meg az olvasóinkkal

A környék ezáltal igazán lenyűgöző volt, hiszen onnan karnyújtásnyira ragyogott a Nagyállomás, és ott épült meg a Royal Szálló, valamint a kamarai és a törvényszéki palota is.

A 44 méter magas zsinagóga lélegzetelállító látványa. A kópiát V. Pákozdi Károly Zoltán osztotta meg az olvasóinkkal

A kétnapos avató ünnepség 1897. szeptember 7-én kezdődött. Aztán az 1944-es bombázások és a harcok a zsinagógában is kárt tettek, de nem végzeteseket. Viszont a helyreállítás során, emberi mulasztás miatt a tetőzet meggyulladt, és elpusztult.

A kupola nélküli zsinagóga 1959-ben. Fotó: Mészáros Zoltán / Fortepan

Az életveszélyes szerkezeti részek elbontását 1948 októberében kezdték el. 1962-ig nagy kupola nélkül és hasznosítatlanul állt a zsinagóga az akkor már Petőfi tér nevű városrészben

A képet a modern ház tervezőjének, Mikolás Tibornak az életmű-kiállításán repróztuk a Méliusz Könyvtárban

Végül a hatóság kiadta a bontási engedélyt – ,,városrendezési okokból”... (A szomszédos Hunyadi utcáról idekattintva található összeállításunk.)

Az egyik legszebb felvétel. Forrás: Pannon Könyvkiadó, 1991


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A hajdanvolt Deák Ferenc utcai gyönyörű nagy zsinagóga bontása. Fotó: Déri Múzeum, Fekete Gáborné, 1962

1 megjegyzés:

  1. A bombázásban nem nagy kárt szenvedett a Zsinagóga , inkább a fejlesztésnek volt útjába és sokba is került volna a felújítás. Ezt a pénzt inkább egy modernebb lakó épületbe invesztálták nagyobb befektetési haszonnal.

    VálaszTörlés