Keresés ebben a blogban

2017. július 16., vasárnap

Óriási építmények készülnek a Nagyerdőben

Debrecenben gőzerővel tart az építkezés, hogy július 19-én megkezdődhessen a X. Campus Fesztivál.

A nagyerdei helyszínen vasárnap délután már készült a szelfitorony, állt az óriáskerék, és ácsolták az ottani nagyszínpadot is. A tempón nem nagyon lehet lazítani, hiszen a buli három nap múlva kezdődik. A szerdai nyitányon koncertet ad mások mellett az Anna and the Barbies, az Intim Torna Illegál, a Punnany Massif, valamint Ganxstáék is.


Az épülő nagyszínpad látképe az óriáskerékkel a ködszínház felől. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Fellép ugyanakkor a Diktátor és a Skafunderz, itt lesz Jakupcsek Gabriella, a Dumaszínház, továbbá a Garbo – a részletes program pedig idekattintva érhető elAz Artisjus-díjas, valamint EFFE minősítéssel is kitüntetett rendezvény ezúttal július 23-ig szórakoztatja a kilátogatókat a Nagyerdei Stadionban és a környékén. A 18 programhelyszínen (köztük a két nagyszínpadon) 220 zenei és 200 nem zenei esemény várja a fesztiválozókat.


A X. Campus Fesztivál külföldi sztárjai között fellép a héten a The Prodigy, Lukas Graham, Alle Farben, a Bingo Players, Charlott Boss és a 2 Unlimited. A bulizókat ezer férőhelyes kerékpártároló is szolgálja, s a DKV most is külön kocsikat indít. A járművek menetrendjei idelátogatva tekinthetők meg. Jó szórakozást, és addig is tekintsd meg összeállításunkat a korábbi fesztiválokról a fenti albumunkban!

Itt készül a ,,Fesztmarket" sátra. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!


Ezen a helyen lesz az Atomerőmű-torony

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése