Keresés ebben a blogban

2017. július 13., csütörtök

Szupersztárok a nagyerdei X. Campus Fesztiválon

A hazai élvonal is megcsillogtatja a tudását...
Debrecen legnagyobb bulijára, a Campus Fesztiválra ismét elkezdődött immár a visszaszámlálás. A tizedik programkavalkádban a hazai sztárok mellett a The Prodigy, Lukas Graham, Alle Farben, a Bingo Players, Charlott Boss és a 2 Unlimited is színpdra lép!

Az Artisjus-díjas, valamint EFFE minősítéssel is kitüntetett Campus Fesztivál ezúttal július 19-én startol, és egészen július 23-ig szórakoztatja a kilátogatókat a Nagyerdei Stadionban és a környékén. Szerda délutáni ottjártunkkor már javában zajlottak az előkészületek: építették a kordonokat, vágták a gazt, és megérkeztek az óriáskereket szállító kamionok is.


Frissítés: pénteken délben már szinte csak a gondolák hiányoztak az órisákerékről.
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Az idei dzsembori paraméterei lélegzetelállítóak, hiszen a 18 programhelyszínen (köztük a két nagyszínpadon) 220 zenei és 200 nem zenei esemény várja a fesztiválozókat
– részletesen lásd idekattintva.



A fenti videó-összeállításunkban az előző rendezvények vidám pillanatait villantottuk fel, a következő képcsokorban pedig ismét a legfrissebb élményeinket mutatjuk be:

Elkezdődtek az idei előkészületek, szerdán a kordon is épült már. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A fellépők között természetesen a helyi feltörekvő formációk éppúgy megtalálhatók, mint a hazai élvonal, és persze a külföldi sztárok. Ez utóbbiak sorát gazdagítja a The Prodigy, Lukas Graham, Alle Farben, a Bingo Players, valamint Charlott Boss is. A Nagyerdőben ugyanakkor a nosztalgiázók is dalra fakadhatnak és táncra perdülhetnek, hiszen minden bizonnyal a nagyszerű 2 Unlimited produkciója is nagy show-t tartogat a publikumnak.


A 2016-os Campus Fesztiválon egyébként még 98 ezren buliztak, idén pedig ennél is többre (százezret meghaladó létszámra) számítanak a házigazdák. Sőt, a rendezők a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fordítanak, így ennek megfelelően – a jól bevált, korábbi gyakorlat alapján – ezer férőhelyes kerékpártároló is szolgálja a megannyi bulizót.

A fesztivál esti fényei mindig káprázatosak! Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

De mindezeken túl többek között Lidl Fesztmarket és óriáskerék is segíti a felhőtlen kikapcsolódást. A közelben lakók most is válthatnak szomszédjegyet, és nem kell csalódniuk ugyanakkor azoknak se, akik tömegközlekedési eszközökkel utaznának haza a napi bulik végén. A DKV ugyanis most is külön kocsikat indít, a járművek menetrendjei idelátogatva tekinthetők meg.



Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése