Keresés ebben a blogban

2017. augusztus 22., kedd

A Szent Korona hazatért

Debrecenben a 2017-es virágkarnevált követően, az augusztus 20-i felvonulás után is óriási az érdeklődés a virágkompozíciók iránt. A kocsikat a Piac utcán állították ki, s most a legújabb információk szerint augusztus 23-án este 10 óráig gyönyörködhetünk bennük ott. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Immár pedig azok az alkotások is majdnem mind megcsodálhatók, amik a virágkarnevál után Nagyváradon vendégeskedtek. A kiállítás este és szerdán napközben is remek program, úgyhogy kellemes nézelődést és fényképezést kívánunk Mindenkinek!

Debrecen és Esztergom közös kompozíciója a Nagytemplom előtt.
Fotók:
 
Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. augusztus 21., hétfő

Virágkarneváli ,,after party" a Piac utcán

Debrecenben a 2017-es virágkarnevál fő attrakciói augusztus 20-án lezajlottak, ám a fesztivál korántsem ért véget. A hagyománynak megfelelően ugyanis ezúttal is kiállították a legtöbb kocsit a Piac utcán.
Fotók, videók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Az ,,after partynak" óriási a sikere, szinte mozdulni se lehet a Piac utcán a városháza és a Tisza-palota mentén. Mindenki meg akarja csodálni még egyszer, utoljára a remekműveket, és persze fotózkodnak. Nem mellékesen sokakban az is felvetődött, hogy vajon mi lesz ezzel a sok szép élő virággal és persze a figurákkal...

A nyüzsgés egyébként délután is változatlanul karneváli hangulatú volt Debrecenben. És ez nem csak a kellemes időnek és a kiállításnak köszönhető. Este ugyanis még ingyenes ünnepi műsorok vannak a belvárosban és a Nagyerdei Szabadtéri Színpadon is.

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Csodajó program volt! Fotók, videók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

2017. augusztus 20., vasárnap

Virágkarnevál 2017

Debrecenben a 2017-es virágkarneválon ezúttal 14 feldíszített virágkocsit csodálhat meg a közönség. A kompozíciókat most is színpompás táncosok és muzsikusok nemzetközi sereglete kíséri.

Az időjárás kiváló, s a parádé hagyományosan a kerékpáros és az old timer felvonulásokkal kezdődött meg. Fotók, videó: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A 2017-es virágkarnevál győztes virágkompozíciója: a ,,Szárnyaló Debrecen"

A most megosztott felvételeket a Petőfi téren készítettük, s csak ízelítő a fantasztikus show-ból. Aki lemaradt, estig a stadion melletti kiállításon és másnap a Piac utcán is gyönyörködhet a kocsikban.

A galéria a képre kattintva is megnyitható!
Fotók, videó: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Minden kompozíció lélegzetelállító!
Fotók, videó: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

2017. augusztus 18., péntek

Bájos gyerekek vonultak a mini virágkarneválon

Debrecenben a 2017-es virágkarneválnak is az egyik elő programjaként tartották meg a Galiba Gyermekfesztivált. Az ötletes felvonulás főszereplői ezúttal a Nagyerdei Stadion mellett mutatták be a bájos produkcióikat – ekkor készítettük a most megosztott felvételeinket. Két nap múlva pedig már itt a virágkarnevál! Fotók, videó: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Szuper program volt most is, de a korábbi belvárosi környezet alkalmasabb helyszínt nyújtott.
Fotók, videó: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

2017. augusztus 15., kedd

Virágmanók és tündérek a karneváli városházán

Debrecenben a 2017-es virágkarnevál egyik újdonságaként nyílt meg a Piac utcai városháza udvarában a Tündérkert nevű mesevilág. Itt színes dekorációk és szórakoztató műsorok is várják a betérőket. A galéria a képre kattintva is megnyitható. Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A kapualjban ,,virágzongora" és csillogó pillangók mutatják az utat

A feldíszített kertben a karneváli forgatag során immár tehát nemcsak politikusokkal és hivatalnokokkal találkozhat az ember, hanem mosolygós manókkal és pici tündérekkel is.

Átalakult a kis medence is, aminek a varázslatos víztükrén most kacsa is úszik.Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

A sok-sok meglepetés között hintázó és kertészkedő lények is megbújnak. Esténként pedig homokrajzoló műsorok és koncertek is lesznek, s mindezt díjtalanul lehet élvezni.

A részletes eseménykínálat idekattintva tekinthető meg.
Jó szórakozást Mindenkinek!

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Kicsik s nagyok jól szórakozhatnak e mesevilág felfedezése során!
Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

2017. augusztus 14., hétfő

Kitárult a 2017-es virágkarnevál szép kapuja

Debrecenben elkezdődött a 2017-es virágkarnevál rendezvénysorozata. A nagyerdei Békás-tónál megnyílt a sörkert, a belvárosi főtéren pedig ismét felállították a fesztivál kapuját.
Fotók, videók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Frissítés: a díszkapu virágait kicserélték, és egy táncospárt is kiállítottak

A városháza udvarán tündérkert lesz, a püspöki palota előtt virágok utcája, a Kölcseyben kaktuszkiállítás, míg az épületvetítés ezúttal Debrecen szívében csodálható meg.
A részletes eseménykínálat idekattintva tekinthető meg.
Jó szórakozást Mindenkinek!

DBKL

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

A városházi Tündérkert zongoráját kitolták a főutcára.
Fotók, videók: Vass Attila Tamás / 
Debreceni Képeslapok

2017. augusztus 13., vasárnap

Eltűnik a ,,Don-kanyar"

Debrecenben a Faraktár és a Rakovszky utcák sarkán áll egy híres épület. Az évek óta üres ingatlanban ugyanis korábban a ,,Don-kanyarnak" nevezett vendéglő (azaz a 217. sz. Kanyar büfé) működött, amiről ma is sokan őriznek emlékeket.

A híres cégtábla ma is megvan a kocsmaajtó fölött. Fotók: © Debreceni Képeslapok

A Faraktár utca megmaradt villasorának ebben a kezdő épületében tej- és műszaki boltok is működtek, fent pedig lakórész volt. A házhoz udvar is tartozik, ám a ki- és behajtás nem igazán megoldott ebben a forgalmas kereszteződésben. Emiatt (is) évek óta sikertelenül árulták az ingatlant. Most azonban a jelek szerint lezárult egy korszak. Az épületre ugyanis a napokban molinókat húztak, amik szerint hamarosan egy Auróra-korner nevű, új társasházat emelnek ide:

Itt lesz a ,,Keleti városrész kapuja". Fotók: © Debreceni Képeslapok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. augusztus 7., hétfő

Mesés virágsziget a Kálvin téren

Debrecenben gyönyörű virágoskert pompázik a Kálvin téren. A Csokonai-szobor köré nyár elején ültetett növények mára megnőttek, és a szivárvány minden színében ragyognak. Ezt örökítettük meg augusztus első vasárnapján a fenti videónkban. Aki teheti, járja körbe, és gyönyörködjön bennük, hiszen nagyon káprázatosak. Fotó, videó: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

...és ilyen volt a virágoskert a júniusi kiültetéskor, amikor még picik voltak a virágok

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

2017. augusztus 3., csütörtök

A régi jó locsolókocsi ismét bevetésen

Debrecenben is tetőfokára hágott az augusztusi hőség. Az önkormányzat emiatt megrendelte az utak locsolását. A fenti felvételt a Piac utcán készítettük a Bazár Parking 2000 Kft. kocsijáról, és ugyanez folytatódik a következő videón is. Végül, a harmadik bejátszásban pedig az AKSD vizes tartályautója látható (stílszerűen) a Víztorony utcánál. Videók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok