Keresés ebben a blogban

2017. október 1., vasárnap

Október, te csodás!

Így tündököl az Egyetem téri tükörtó az őszi napsütésben.
Nagyításért kattints a képre!
Debrecenben különleges programok teszik emlékezetessé a most beköszöntött októbert, az év egyik legszínesebb hónapját. 

A legfontosabb, hogy 5-én leplezik le a 100 éve született Szabó Magda szobrát a Kossuth téren, majd pedig október 31-én a reformáció monumentális emlékművét avatják fel a Kálvin téri Emlékkertben. Az első héten slambucfőző verseny és Mihály-napi nagyvásár is lesz, és mivel az időjárás is szépnek ígérkezik (s mert a lombok ilyenkor öltöznek ezer színbe), szinte minden feltétel adott ahhoz, hogy valóban feledhetetlenek legyenek ezek a napok. Mindeközben októberben még az Egyetem téri szökőkút is megcsodálható – lásd a fenti felvételünkön, melyen a tudományok palotájának tükröződését örökítettük meg.
Szép októbert Mindenkinek! Fotók: Vass Attila Tamás / Debreceni Képeslapok

Szabadságtelep templomai az októberi nyárban


Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után.
A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése