Keresés ebben a blogban

2023. december 1., péntek

Az Aranybika

A messze földön híres nagyszálló az 1970-es évek elején. Fotó: Tulok Ferenc

Debrecen mai jelképeinek egyike ez a fantasztikus palota. 

A Vörös Hadsereg útja a Hotel Aranybikával, 1961-ben. Fotó: Bakonyi Béla

Világhírű az alkotója is, hiszen hazánk első olimpiai bajnoka, Hajós Alfréd vezette a tervezői párost.

A Hotel Aranybika hallja 1967-ben. Fotó: Fortepan / Inkey Tibor

A szecesszióseklektikus épületegyüttes Bika Bálintról kapta a nevét, akinek a családja 1536 óta élt Debrecenben.


Fenti képünk tanúsága szerint napjainkban igencsak lehangoló állapotban van a Bika és a mellette szomorkodó, egykori Víg Mozi).

Telefonkábel-fektetés a Bika előtt és a szállodába, 1931-ben. A fotót a debreceni postamúzeum kiállításán repróztuk

Az akkori kőházas telküket megvette a város, majd 1699-ben fogadó nyílt benne. A mostani hotel elődjéről képek lentebb láthatók...

1930 körüli légi fotó a környékről. A Bika bal oldalán az az udvar is jól látszik, ahol telente korcsolyázni lehetett. Forrás: Déri Múzeum Fotótára

A galéria a képre kattintva is megnyitható.

Az Aranybika messze földön híres cukrászatának dolgozói 1968-ban. Fotó: Hagyaték

Az Arany ,,titulust" 1810-ben adták neki.

Az Aranybika cégére a hotel főkapuján. Fotó: © Debreceni Képeslapok

Akkor ugyanis a rézzel bevont, kovácsolt bikacégért elhelyezték a már emeletesre bővített házon.

A fotót a malomparki postán bemutatott kiállításon repróztuk


A Steindl Imre által tervezett Szálloda az Arany Bikához (1882). Reprint: Uropath

Gyönyörű képeslapok készültek a Bikáról ebben az időben is!

A Piac utca látképe 1900 és 1907 között a régi Bikával. Reprint: Uropath

A kis míves tornyú szálló épületét tervező híres szakember, Steindl Imre nevéhez nem mellékesen az Országház megtervezése is  fűződik.

Élet az előző Bikánál 1910-ben, Thaisz Arthur korabeli képeslapján. A másolatot Könyves Kálmán osztotta meg az olvasóinkkal

Az 1882-ben átadott, pazar neoklasszicista hotel rendelkezett az akkori igényeknek megfelelő minden földi jóval és szépséggel.

Az Aranybika látványa 1971-ben, a Vörös Hadsereg útján. Fotó: Fortepan, Inkey Tibor

Végül azonban már nemcsak kicsinek bizonyult, hanem hamar el is avult, ugyanakkor pedig sajnos tűzkárokat is el kellett szenvednie.


A Bika sörcsarnokkal is felszerelt előző épületét 1913-ban bontották le.

Az újonnan átadott, Hajós-féle hotel a főtéri park felől. Szerző: Ismeretlen

A Bika látványa a felszabadulási emlékmű mögül, az 1970-es években. Fotó: Tulok Ferenc / Képzőművészeti Alap

A szálloda mellett üzletház volt, ami mögött sporttelep működött. Reprint: Uropath

Hajós Alfréd és Villányi Lajos új luxus szállója 1914-ben már elkészült, de majd csak a következő esztendő derekán adták át. A másik közös debreceni alkotásuk idelátogatva csodálható meg.

A Bika étterme 1971-ben. Fotó: Fortepan, Inkey Tibor

A grand hotelben már akkor is működött uszodás velneszrészleg, valamint cukrászda, csodálatos étterem, továbbá minden, ami dukált a vendégseregnek.

A szálloda hallja az 1970-es évek végén. Fotó: Megyei Tanács / IPK Váll.

A palota mögött kapott helyet a Bartók Terem, az alatt pedig a Víg Mozi. A tervezőpárosnak egyébként Debrecenben van egy másik szép alkotása is: a mai siketek intézete a Széchenyi utcában.

Az 1960-as évek szökőkútja a Bika előtt. Fotó: Bakonyi / Képzőművészeti Alap

1973-ban az akkor Vörös Hadsereg útja nevű főutca az Aranybika melletti, 1. és 9. szám közötti szakaszon nagy változáson ment keresztül. Mindenekelőtt ugyanis eltűntek, lerobbantották azokat.

A gyepszőnyeggel övezett, zenélő Zsolnay-szökőkút (1960-as évek). Fotó: Horváth / Képzőművészeti Alap

Sőt, a szálló bal oldalából is lenyestek egy sávot, és az így nyert területeken húzták fel 1976-ra a Bika új részét, valamint később az Unió Áruház épületét, a belső bankirodát és lakóhelyiségeket is.

A nagyszálló a Vörös Hadsereg útjának kanyarja mögül. Fotó: Bakonyi / Képzőművészeti Alap

Az Aranybika előtt 2001-ben a tér is nagyot változott, amikor is elkészült a belvárosi sétálóövezet első része. A szálló alatt azóta ismét szökőkút van, melynek egyik nevezetes figurája a néhány nap elteltével leszedetett Sellő. A mű új otthona 2011 óta: Nyíracsád.

Az 1976-ban elkészült új szárny az üzletház helyén. Fotó: Csobaji Előd / Képzőművészeti Alap

A Bikának 2013-ban egy debreceni magánszemély lett a tulajdonosa, 2021. május 6. óta pedig a Mathias Corvinus Collegiumé, amely várhatóan átépítteti és felújíttatja az épületegyüttest.

A főtéri korzó kialakításakor, 2001-ben átadott szökőkút a Sellővel. Fotó: dr. Nagy Attila / Uropath

(Az itt megosztott képeslapokat se a netről szedtük össze másoktól, hanem a valódi kiadványok alkotta gyűjteményünk példányai. Ne lopj te se!)

Napjainkban a Piac utca páros oldala felől ez a látvány tárul fel. Fotó: © Debreceni Képeslapok

DBKL

A Bajcsy utca felőli pincében működött a Kinizsi Söröző. Fotó: Fortepan / Inkey Tibor, 1967

Felhívjuk a figyelmüket mindazoknak, akik az engedélyünk nélkül használják a Debreceni Képeslapok fotóit és írásait, hogy amennyiben nem távolítják el az oldalaikról, akkor az bírósági eljárást és kártérítési követelést von maga után. A szabályos megosztásokat nagyon köszönjük!

1970: a Bika és a Vörös Hadsereg útja. Fotó: Fényes Tamás

Fenti bónuszfotónk hátoldalán így ír a lap feladója, Erzsike: ,,Ha vasárnap kocsival tetszenek bejönni, akkor tessenek behozni a télikabátom, mert nagyon fázom"...


Az Üvegterem 1996-ban. Fotó: Lukács Tihamér / Corvina

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése